Nem volt dáridó az agrártárcánál
Egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére kiderült, a kormánytagokon kívül hány politikai kinevezettet, tanácsadót alkalmaz az Agrárminisztérium.
Egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére kiderült, a kormánytagokon kívül hány politikai kinevezettet, tanácsadót alkalmaz az Agrárminisztérium.
Alaposan feladta a leckét saját magának az MSZP. Keresztbe szavazásokkal nagyon kusza elnökséget választott ugyanis a tisztújító kongresszus. Pedig most lenne szükség minden erejükre, ha maradt még a pártban ambíció, hogy a történelmi mélypontról elmozduljanak felfelé. Nem jó jel, hogy a szocialisták több politikusa is kétségbe vonja a választott pártelnök motivációját és képességét, és már esetleges 2019-es bukásáról beszél.
Reagált a Mesterházy Attila által posztolt előnytelen képre az MSZP új elnöke.
Nem elsöprő többség támogatta. Mesterházy Attila volt kabinetfőnöke a helyettese.
A csúfos választási vereség után választ új elnökséget az MSZP. A párt történelmi mélyponton van - a teljes népesség körében 6 százalékon áll -, így adekvát a kérdés, van-e értelme a folytatásnak. Az MSZP tisztújító kongresszusára érkezők szerint a válasz egyértelmű.
A csúfos választási vereség után új elnököt választ az MSZP, Molnár Gyula előző elnök a sajtó megkerülésével érkezett meg a Villányi úti konferenciaközpontba.
Tóth Bertalan vagy Mesterházy Attila - ez a kérdés a szocialisták vasárnapi elnökválasztás előtt, miután az utolsó pillanatokban Kunhalmi Ágnes visszalépett is visszalépett a jelöltségtől. Eközben Orbán kitartóan örömködik az új olasz kabinet húzásain, pedig ebből ő még akár rosszul is kijöhet. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
Az MSZP-s politikus elnöknek nem, csak a választmány vezetőjének jelölteti magát a vasárnapi kongresszuson.
Szanyi és Bródy visszalépett, így három ember között dől el az elnöki poszt: Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között.
Az országot járják az MSZP elnökjelöltjei, a hét végén Budapesten ülnek össze, előtte még Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben tartanak konvenciót. A június közepén tartandó kongresszuson záruló versenybe öten neveztek, és bár többen már nem lesznek, változásokra még lehet számítani. Mivel Tóth Bertalan a legesélyesebb jelölt, mások esetleg újragondolják, nincs-e biztosabb jövőjük, ha más posztra pályáznak.
Az MSZP-s képviselő arra volt kíváncsi, hol jelölték meg a költségvetésben a nálunk tartózkodó 1291 menekült ellátására szolgáló keretet. A belügyminiszter szerint Mesterházy Attila összemosott két fogalmat.
Az MSZP-s Mesterházy Attila több mint tizenöt kérdést tett fel Kósa Lajosnak a „csengeri háztartásbeli” nő ügyével kapcsolatban, de a tárca nélküli miniszter nem akart hosszasan, egyenként vacakolni a válaszadással. Készített inkább egy „összefoglaló választ”.
Egerben plakátkiállítást rendezett a Fidelitas.
Megkérdezték a legfőbb ügyészt az OLAF-jelentés utáni magyar vizsgálatról, de nem vitte túlzásba a választ.
Mesterházy Attila embereit lenyomták, a Párbeszéd viszont örülhet, lehet, hogy nagyon. Fodor Gábornak pedig csak az egyik szeme nevet.
Többek elmondása szerint Mesterházy Attila korábbi pártelnök emberei visszaszorultak, Fodor Gábor búcsúzik a parlamenttől.
A szocialista Mesterházy Attila törleszti a motorjára felvett hitelt, új elemként megjelent a bevallásában a befektetési jegy és a nyugdíj-előtakarékossági számla.
Miközben a Mol nagykereskedelmi benzin ára 16 forinttal drágult az utóbbi időben, addig Mezőkövesden Tállai András államtitkár állítólagos közbenjárására 11 forinttal olcsóbb lett. Erre kérdezett rá Mesterházy Attila.